A tartalomhoz

Főmenü:


LTSZ verseny

Versenyek > 2013

A Létesítményi Tűzoltók Országos Szövetsége 2013. szeptember 14-én Dunaújvárosban rendezte a XVI. Flórián Kupa - Szakmai Napot. A rendezvényen tűzoltóversenyre is sor került több kategóriában. A 24 szervezettől közel 300 résztvevő kismotorfecskendő szerelésben, ügyességi versenyben és fali tűzcsapszerelésben mérhette össze tudását. Az egész délelőtt zuhogó eső ellenére sérülés nélkül hajtották végre a verseny feladatokat. A csapatok által elért időket a hangosbemondón keresztül követhették nyomon az érdeklődők, de az egyik sátorban kivetítőn folyamatosan látható volt minden eredmény. A versenyen a Magyar Tűzoltó Szövetség versenybírói értékeltek.
Az izgalmas verseny mellett tűzoltó szakfelszerelés bemutatót, rendőrségi motoros szimulátort is megtekinthettek, illetve kipróbálhattak a résztvevők. Gyermekek részére arcfestésre is lehetőség nyílt.
A közeli kollégiumban véradást szerveztek.
Mulatságos és látványos tűzoltási bemutató is színesítette a napi programot.
Kicsi és nagy talált magának bőven elfoglaltságot ezen a napon.
Az eredményhirdetésen számos díj talált gazdára. A Magyar Tűzoltó Szövetség különdíját a FERR Százhalombatta csapata nyerte el.
A Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség által a legjobban szereplő csapatokat küldő Fejér megyei szervezet részére adott különdíjat az Alcoa Köfém nyerte el. A különdíjat Völgyi Sándor ny. tű. őrnagy a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség sportért felelős alelnöke adta át.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Képek: versenyről


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe