A tartalomhoz

Főmenü:


Mór 2013-09-28

Versenyek > 2013

--------------------------------------------------------------------------------

Napsütésben és jó hangulatban zajlott a Fejér Megyei Tűzoltóverseny Móron 2013. szeptember 28-án délelőtt. A dunai árvíz miatt június 08-ról elhalasztott versenyen az eredeti jelentkezőkből kevesebb csapat vett részt, de örvendetes volt a fiatalok jelentős száma és lelkes igyekezete.
A versenyen résztvevő csapatokat köszöntötte a védnökök közül Törő Gábor úr Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, majd a házigazda település Mór város polgármestere Fenyves Péter úr, aki egyúttal a versenyt is megnyitotta. Dr. Galambos Dénes urat a Fejér Megyei Kormányhivatal részéről Bárdos Zoltán tűzoltó alezredes úr a Fejér Megyei Védelmi Bizottság titkára képviselte.
A versenyen a "vizes" szerelések mellett sor került a hagyományos és az ifjúsági tűzoltóverseny kategóriára is. Ezen kategóriákban szereplők közül kerülnek ki a 2014. évi országos tűzoltóversenyen részt vevő csapatok. A versenyen részt vett a 2010. és 2012. évi országos győztes Pázmánd ÖTE ifjúsági lány csapata. Ők képviselték hazánk ifjúsági lány tűzoltóit ez évben a CTIF (Nemzetközi Tűzoltó Szövetség) franciaországi tűzoltó olimpiáján, ahol 5. helyezést értek el.
Kedves esemény volt a móri legkissebb korosztály bemeutató szerelése az ifjúsági tűzoltóverseny akadály pályáján.
Az eredményhírdetésen díjat adott át Németi László tűzoltó alezredes úr Fejér Megyei Katasztrófavédelmi igazgató-helyettes, Benke Dávid Dénes tűzoltó őrnagy úr székesfehérvári, Kővágó Dezső tűzoltó őrnagy úr sárbogárdi tűzoltóparancsnokok, Geiger Zoltán tűzoltó alezredes úr Fejér Megyei Tűzoltósági Felügyelő stafétaversenyvezető, Molnár József tűzoltó alezredes úr kismotorfecskendő szerelés versenyvezető.
A Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége által felajánlott különdíjat Pázmánd ÖTE vehette át. Mór Város Önkormányzata különdíját Mór ÖTE nyerte el. Mór Város Önkormányzata emléklapját Mihály János ny. tűzoltó ezredesnek a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség elnőkének Pál Csaba úr Mór Város képviselő testület tagja Mór ÖTE elnöke adta át.

A Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség vándorserlegeit
Dunaújváros körzetben Pusztaszabolcs ÖTE,
Mór körzetben Mór ÖTE 5. alkalommal, így végleg,
Székesfehérvár körzetben Pázmánd ÖTE
nyerte el

A Fejér Megyei Tűzoltóverseny eredmény listája:

Fotók: Pál Csaba

--------------------------------------------------------------------------




Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe